2009. december 22., kedd

Értékelések: albumok

Elhatároztam, hogy amíg új híreket nem kapunk, elindítom ezt a bejegyzés-sorozatot, melyben saját véleményemet mondom el a fiúk munkáiról. Nagyon szeretném, ha elmondanátok ti is, hogy látjátok a dolgokat, akár itt, akár más helyeken, ahol utolértek. Legelőször is az albumokkal kezdeném.

Gozen (2002).
Az első teljes hosszúságú album, ami egyben az egyetlen indie-lemezük egyben. Úgy érzem, erről kicsit méltatlanul elfeledkeztek, pedig én nagyon szeretem ezt az anyagukat. Ez egy jól sikerült bemutatkozó lemez a két, előzőleg megjelent minialbum után. Gyenge pontot én nemigen találok benne, kellőképpen vegyíti a tradicionálisabb és rockosabb számokat.
Kedvenc számok: Ayashi no Hikari, Genoku, Hirenkidan.

Miyako (2004).
A második, egyben első major album. Szvsz. a Gozennél jóval gyengébbre sikerült. Vannak rajta gyönyörű, tradicionális számok, de a nagy része felett valahogy elsiklik a ember. Szép, hallgatható, de egy kivételével nem tudok kiemelkedőbb dalt említeni róla.
Kedvenc számok: Urei


San (2005).
A Miyako után jön ez az album, mely nálam a hármas toplistában egyértelműen benne foglaltatik. A San kitűnően sikerült, rengeteg emlékezetes dallal. Máig is sokszor veszem elő.
Kedvenc számok: Genei No Katachi, Satsuki, Boufura, Omou, Meguru, Sarasouju no Komoriuta


Shizuku (2006).
Ahogy egyszer valakitől hallottam: 3 jó szám, a többi töltelék ezen a lemezen. Ha ez így kicsit erős is, de lényegében fedi az igazságot. Az ekkor történt imázs-, és stílusváltás, az egyértelműen a rock irányába történő eltolódás nem tett jót nekik, még az Utakata ellenére sem, mely pályafutásuk máig legszebb lírai száma.
Kedvenc számok: Utakata, Sayounara, Sakebi


Core (2008).
A Core-ral folytatták az előzőleg megkezdett rockos irányvonalat, de ebbe sikerült némileg visszacsempészni a korábbi lemezek hangulatát. Vannak, akik nem kedvelik, nekem egyértelműen a harmadik legkedvencebb Kagrra albumom.
Kedvenc számok: Irodori no Sanka, Shigatsu Tsuitachi, Sai, Kamikaze, Shin Hyakkiyakou


Shu (2009)
Eddig egyértelműen ez az album foglalja el toplistámon az első helyet annak ellenére, hogy a Hoozuki című számtól a hideg ráz a mai napig. A többi viszont tökéletesre sikerült. Remélhetőleg a következő album is legalább ennyire jó lesz.
Kedvenc számok: Paraizo, Uzu, Jysou, Kikoku Shuushuu, Sakura Dzukiyo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése