2011. július 25., hétfő

Shinohara Hitoshi (1978. 12. 07. - 2011. 07. 18.)

A mai nap jelentették be a hírt, hogy Isshi, a Kagrra korábbi énekese július 18-án elhunyt. Ennyiről szól a híradás, nincs magyarázat, csak a néma csönd.

Nemigen találom a szavakat. Akik ismernek, tudják, mit jelentett ő a számomra. Soha nem találkoztam még olyan énekessel, akinek orgánuma, megjelenése, személyisége ilyen hatással lett volna rám az első pillanatban, amikor 2007 környékén először hallottam felcsendülni az Ayashi No Hikari című dalukban. A tehetséges zenészek mellett elsősorban az ő érdeme volt, hogy rajongójává váltam ennek az együttesnek, s akiknek feloszlása oly kellemetlenül fájó pont volt számomra.
Ha visszagondolok - bár most el kell mondanom, ez csak személyes vélemény, nem tudott tény - talán a Kagrra feloszlása is erre az egy okra volt visszavezethető, tudták, hogy csak így fognak tudni tisztességesen elbúcsúzni a közönségtől. És ő, akinek annyira élete volt a színpad és a rajongók, nem tudta volna itt hagyni az árnyékvilágot úgy, hogy nem végez tökéletes munkát. Persze, ahogy mondtam, ez csak feltételezés, mivel halála ügyében még ma is teljes hírzárlat van.

Shinohara Hitoshi (Isshi) 1978. december 7-én született Naganóban, s 1998-tól 2010-ig megszakítás nélkül a Kagrra együttes tagja volt. Tervezett, Shiki Project nevű bandájának első kiadványát szeptemberben jelentették volna meg. Isshi már gyerekkorától vonzódott a tradicionális japán mitológia, irodalom és kultúrkör iránt, s dalszövegeiben, színpadi előadásában mindenkinél hűbben interpretálta ezt a világot. Dalszövegeiből a Tokiói Egyetemen is tartott előadást, ékszereket tervezett. Közismerten rendkívül olvasott, művelt, bár kissé öntörvényű személyiség volt. Egy egyedülálló jelenség, akit utánozni ugyan lehet, de az ő nagyságáig felérni aligha.

R.I.P. Isshi-kun. Nyugodj békében, s térj vissza evilágra mihamarabb. Soha nem szűnünk meg rajongani érted.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése